Húsbavágó kérdés II.

Jutalmak, megerősítések:

  Az edző számára az okozza az alapvető nehézséget, hogy legyen ő bármilyen szuggesztív, valójában mindenki csak önmagát motiválhatja. Aki nem motivált, nincs ’kattanása’, az lehet, hogy engedelmeskedik, lehet, hogy látványos eredményeket ér el, de amint valamilyen ok miatt abba kell hagyni a közös edzéseket, a fejlődés leáll, a kilók visszalopakodnak, majd a kliens régi sziluettjével tűnik fel a láthatáron – új lelkesedés-injekcióért… 
  Ha viszont a motiváció eleve megvan, az edző sokat tehet ennek fenntartásáért. Egy jó edző soha nem fukarkodik a dicsérettel. Persze ezek nem üres szavak, hiszen közben mérjük is az aerob kapacitást, a körfogatokat és a testzsír-százalékot! A legfontosabb, hogy stagnáláskor is bedobjunk valamit, hiszen ilyenkor adják fel a legtöbben. Például egy nagyobb kihívás elé állíthatjuk a klienst, ami lehet egy számára kellőképp nehéz túra teljesítése, a nordic walking megtanulása… Vagy rendhagyó edzéseket tartunk, amikor nem az előírt edzéstervet hajtjuk végre, hanem teret adunk az improvizációnak.

  Segíthet az önjutalmazás és a fantázia is! Például szerezzünk be egy-egy érdekesebb ruhadarabot, amelyet 5-10-15… kg leadása után már viselhetünk. Így nem hagyatkozunk kizárólag mások dicséretére, amely nem mindig úgy hangzik, ahogy elvárnánk. Fogyás közben legtöbben nem mutatják legjobb formájukat: erőtlenek, feszültek, arcuk és szemük beesett, és egyes emberek ezt kíméletlenül, vagy jóakaratú sajnálkozással tükrözik vissza: „Szörnyen nézel ki”, „Kiállhatatlan vagy”, legrosszabb esetben pedig, a sors iróniájaként: „Felszedtél?” Épp csak ez hiányzik egy fogyókúra kellős közepén!

  A fogyókúra alapvetően heterotelikus folyamat, azaz célja nem önmagában rejlik. Ez is az egyik buktatója. A heterotelikus folyamatok önmagukban nem jutalmazók, vagyis jutalmuk rajtuk kívül van, és ezeknek kell állandóan a szemünk előtt lebegnie. Az ember azonban nem csak a jövőben és a céljaiban él. Csak agyának legfejlettebb része, a homloklebeny az, amely egyáltalán képes arra, hogy célok szolgálatába állítsa a viselkedést. A homloklebeny azonban nem korlátlan úr. Néhány kivételesen tudatos, erős akaratú embernél majdnem az. Ők képesek éveken át táplálkozási és edzési naplót vezetni, és szívósan haladni a kitűzött cél felé, kilengések nélkül. Ugyanilyenek az élet más területein is. Irigylésre méltóak? Nem feltétlenül. Lehet, hogy híján vannak a spontaneitásnak, és túlzottan eltávolodtak ösztönös és gyermeki énjüktől. Ne bánjuk tehát, ha az ingatag többséghez tartozunk. Nemcsak céljainknak élünk, hanem a jelennek is! Hogy valami mellett kitartsunk, annak a jelenben is jutalmazónak kell lennie valamiképp. Ilyenek az autotelikus tevékenységek, melyek céljukat önmagukban hordozzák.

Tehát a megoldás: a fogyókúrát heterotelikusból autotelikussá kell átalakítani!
Elsőre ez lehetetlennek tűnik. Ám ha sokat tapasztalt fogyókúrázókat kérdezünk, meglepő dolgokat hallhatunk tőlük. Az (enyhe) éhség is lehet euforikus érzés. A mozgásról nem is beszélve: ismert, hogy fokozza az endorfin- és katekolamin-termelést, elűzi a stresszt és felpörget. Így ha sikeresebbé és boldogabbá szeretnénk tenni a fogyókúra kritikus időszakát: MOZOGJUNK! Mozogjunk, hogy szépek, vékonyabbak, egészségesebbek, erősebbek és boldogabbak lehessünk!

Jakabffy Zsófia