Miért nem értenek minket a férfiak?

  Tannen professzor szerint ennek az interakciós zavarnak a hátterében a motivációk különbözősége állhat. A férfiakat elsősorban a státusz kérdése foglalkoztatja, már gyerekkorukban is társaik tiszteletének kivívásán fáradoznak, mellyel egyfajta asszimetrikus viszonyt alakíthatnak ki. Ezzel szemben a nők mindenek előtt a kapcsolatot keresik, s már kislány korukban is azt érzik fontosnak, hogy kedveljék őket társaik.

  Hasonló különbség figyelhető meg a női és férfi történetmesélés között is. A férfiak jóval több történetet mesélnek, mint a nők, főleg vicceket. Ezeknek az anekdotáknak mindig van egy kis "na ezen tegyél túl, ha tudsz" színezete, ami a hallgatóság figyelmének lekötésére szolgál, és föléjük emeli a mesélőt. Amikor azonban nem próbálnak viccesek lenni, akkor olyan történetekkel szórakoztatják a publikumot, melyekben hatalmas akadályokat leküzdő magányos hősként láttatják magukat. A nők ezzel szemben általában másokról mesélnek történeteket, mely kifejezi közösség utáni vágyukat. Azon ritka esetekben azonban, amikor mégis ők maguk elbeszéléseik hősei, mindig úgy írják le magukat, mint aki valamiféle butaságot csinált. Önmaguk alábecsülésével, támogatásra szorultságukat bizonygatják.

  Odafigyelés tekintetében is akadnak eltérések: egy figyelő nő ugyanis folyamatosan bólogat, igyekszik tartani a szemkontaktust, és folyamatos "igen, aha, ühüm" megjegyzéseivel próbálja osztatlan érdeklődéséről biztosítani partnerét. Amikor egy figyelmesen hallgató nő hamarabb kezd el beszélni, , mint ahogy a másik befejezné: egyetértését és támogatását kívánja kifejezni. A státuszorientált férfiak azonban ezt a beszélgetés irányítása feletti kontroll megszerzésére tett kísérletként értelmezik, s a folyamatos bosszantásokért viszonzásul a téma birtoklásával és gyakori változtatásával idegesítenek minket.

  A konfliktusok kezelésének tekintetében is igen nagy különbség mutatkozik a nők és a férfiak hozzáállása között. Az utóbbiak ugyanis hajlamosabbak a konfliktus kezdeményezésére, hiszen az élet természetes velejárójának tartják a mindennapi összezördüléseket; míg az előbbiek számára ez veszélyt jelent kapcsolataikra nézve, így minden erejükkel kerülni próbálják. Érdemes egyszer tüzetesebben górcső alá venni: "a vezető férfi, és a navigáló nő- féle" örökérvényű konfliktusforrást. Hiszen mi is történik ilyenkor? A nő ösztöneinek eleget téve igyekszik felvenni a beszélgetés fonalát (ami eleve halálra ítélt kísérlet, hiszen köztudott, hogy csak a nők képesek figyelmük teljes megosztására), segíteni próbál a számára oly kedves férfinak, mire a szeretett hitves égtelen dühbe gurul, hiszen ő is engedelmeskedik ösztöneinek, melyek azt súgják neki, hogy valaki veszélyezteti uralmukat, korlátozni akarja őket önállóságukban. Ez a példa tökéletesen megvilágítja ezeket a habitus-, hozzáállásbeli különbözőségeket, melyeket a másik nem alaposabb ismeretével, s a mindkét fél által tanusított toleranciával talán mérsékelni lehetne.

  Hasonló problémák örök forrása lehet a nők állandó kérdésáradata, melyek a férfi társadalomban az önállótlanság és a tudatlanság ékes bizonyítékai. Nem így a nőknél, akik azért teszik fel sokszor oktondinak tűnő, triviális kérdéseiket, hogy kapcsolatot teremthessenek másokkal. Tipikus femin szócska az ugye, mely nem sűrűn hangzik el az "erősebb nem" képviselőinek szájából, annál többször használják a hölgyek. Ezekkel az úgynevezett ugye-kérdésekkel próbálják már előre tompítani a lehetséges nézeteltérések élét, s bevonni partnerüket a társalgásba, akit sokszor kifejezetten bosszant ez a viselkedés, hiszen az urak ezt a teljes határozatlanság jeleként értelmezik.

  Tannen professzor szerint a probléma abban rejlik, hogy a nők nem ismervén ezeket a nemi kommunikációbeli eltéréseket (természetesen a legtöbb férfi sem ismeri, de ők nem is gyötrik magukat emiatt) gyakran saját kudarcként élik meg kapcsolataikban az interakciók eme zsákutcáit. Az érzelmi meg nem értettség tekintetében azonban egyértelműen a férfiakat okolják. A "Te ezt nem értheted" című írásában a professzor asszony éppen erre hívja fel a nők figyelmét. Szerinte ugyanis azok a hölgyek akik férfi társaikkal próbálják megbeszélni problémáikat, a legtöbb esetben csalódnak a kapott válaszreakcióban, hiszen a nők ilyenkor nem tanácsot akarnak, hanem egyszerűen megértést és együttérzést. A hím egyedektől azonban sajnos szinte sosem ezt kapják, a "nemtők" ugyanis csak azt érzékelik, hogy --Itt bizony probléma van: a gyámolítandó asszonynak egy erős és határozott "férfikézre" van szüksége, s éppen kapóra jön bátorságuk, ügyességük, leleményességük, tájékozódottságuk és nem utolsó sorban hatalmas segítőkészségük. Ilyenkor igazán bedobják magukat, hiszen a szeretett nő boldogsága a tét! A dolog azonban rosszul sül el, s szegény férfiak mikor a legjobb ötlet felvetése után egy könnyed sírógörcs kezdetével egyidőben megkapják: Te ezt nem is érted!, szinte porrá zúzzuk önbizalmukat, s agyőzelmi mámor kapujából zuhanórepülésben a valóság felé, abszolút értetlenül megállapítják: Minden nő hisztis és kiszámíthatatlan!". Tannen szerint ha ezekben a helyzetekben megpróbáljuk értékelni igyekezetüket, s a probléma megoldására tett kísérleteiket, talán sokkal sikeresebbé tehetjük kapcsolatainkat.

  Deborah Tannen elméletei a férfi kutatók szerint bár tudományosan megalapozottak, mégis alábecsülik a férfi értékeket, egyes feminista kutatók véleménye azonban egészen más. Senta Troemel-Ploetz, német nyelvész szerint azonban Tannen túl elnéző a férfiakkal, hiszen könyvében figyelmen kívül hagyja a férfidominancia, az irányítás, a hatalom, a szexuális zaklatás, a diszkrimináció és a verbális bántalmazás kérdéseit. Tannen hitével ellentétben, miszerint a kölcsönös megértés áthidalja a nemek közti kulturális szakadékot, ő úgy gondolja: a férfiak pontosan tudják mit szeretnének a nők, de csak akkor adnak, ha az nekik is jó, s saját érdekeiket szolgálja. (Talán Ploetz elméletét támaszthatja alá, az az érdekes megfigyelés, hogy egy kapcsolat elején milyen pontosan tudják a férfiak mivel járhatnak kedvünkben, az idő előrehaladtával azonban ezt egyre kevésbé tartják fontosnak.)

  Cheris Kramarae és más feminista elméletalkotók szerint a probléma egészen máshol gyökeredzik. Szerintük a nyelv férfiak által létrehozott konstrukció, s mint olyan szinte teljes mértékben használhatatlan a nők számára. Szerintük a női nem  egy társadalmilag elnémított csoport, amelyre bizonyítékként szolgál az a tény, hogy a nők által alkotott kifejezések, mint a csini és az édes, a férfiak számára gügyögőek és tétovák, s semmilyen körülmények között nem használják. Edwin Ardener szerint a női nem társadalmi námasága bár teljes mértékben jelen van napjainkban, ám mivel helyzetük nem fogalmazható meg a domináns struktúra nyelvén, senki sem vesz erről tudomást. Sőt megfigyelések szerint (melyek a magyar nyelvben is tökéletesen érvényesek) a férfiak által meghatározott kifejezésmód számos lekicsinylő és nemhez kötött fogalommal illeti a női beszédet (pl: cicás, rikácsoló, rosszindulatú, fecsegő, pletykás, locsogó, éles nyelvű...stb), a férfi párbeszéd jellemzésére azonban nincsenek ennek megfelelő szavak.

  Kramarae elméletének célja, hogy változtasson ezen a férfiak által alkotott rendszeren, amely elsősorban a szótárak reformját jelentené, hiszen a hímnem jeles képviselői a szótárak szerkesztésénél abszolút figyelmen kívül hagyták a nők által használt kifejezéseket és definíciókat, ellenben számos szexista fogalmat és kifejezést megjelenítettek. 1985-ben Paula Treichler és Kramarae összeállított egy olyan szótárat, melynek meghatározásait a Webster's New International nem tartalmazza, továbbá alternatív női értelmezést nyújt azokhoz a kifejezésekhez, melyek megtalálhatóak ugyan, de női szemmel nézve nem elfogadhatóak.

      Részletek Cheris Kramarae és Treichler feminista szótárából:

• felszarvazott férj: hűtlen feleség férje...a hűtlen férj felesége azonban egyszerűen csak feleség
• baba: játszótárs, amit gyerekeknek adnak, vagy készítenek...számos felnőtt férfi megtartja ezt a gyerekkori szokást, s felnőtt női partnerét a "baba" címkével látja el
• családapa: olyan férfi jelzője, aki az átlagosnál többet törődik családtagjaival...olyan fogalom, hogy családanya nem létezik
• feminista: még én sem tudom mi az igazán, csak azt tudom, hogy az emberek feministának tartanak valahányszor olyan érzelmeket fejezek ki, melyek megkülönböztetnek a lábtörlőtől

  A Hillsborough Megyei Ügyvédi Kamara első női elnöke szerint Kramarae elmélete teljesen helytálló, mi nők azonban megtalálhatjuk a módját, hogy a férfiak számára észrevétlenül ugyan, de kitörjünk a társadalmilag elnémított csoport szerepköréből: " Megtanultam úgy beszélni, mint egy férfi. Tudatosan leeresztem a hangom, sokkal lassabban beszélek, szélesebb spektrumban gondolkodom és sportból vett analógiákat használok...ennek köszönhetem karrierem sikereit..."

  Bár számos elmélet kering a világban a nők meg nem értettségéről, melyek között vannak szélsőségesek, s kevésbé szélsőségesek, remélem az olvasottak tapasztalatai alpján talán mindnyájan jobban megértjük a nemi dialektusok közötti különbségeket ,s hogy miért nem értenek minket a férfiak, vagy miért nem értjük mi őket?