A hízlaló stressz

A hasra hízásnak nem sok köze van az elbaltázott fogyókúrákhoz, vagy ahhoz, hogy lusták vagyunk sportolni: elsősorban a stresszhormonok működése felelős érte. Azok ugyanis, akik hajlamosak középtájékra hízni, az átlagosnál többet termelnek egy kortizol nevű stresszhormonból.

Egy kis történelem

Évmilliókkal ezelőtt szervezetünk azonnal reagált minden veszélyre, és folyamatosan készenlétben állt. Futnunk vagy harcolnunk kellett, ha testünk fenyegetést észlelt. Ez az „üss vagy menekülj” néven ismert jelenség elengedhetetlen volt ahhoz, hogy bárki lény – állat vagy ember – életben maradjon. Amikor agyunk azt az üzenetet kapja, hogy életünk veszélyben forog, működésbe lép az úgynevezett corticotrophin-felszabadító hormon (CRS), mely a mellékvesét adrenalin és kortizol termelésére serkenti. Ennek hatására számos változás jön létre szervezetünkben.

Üss vagy menekülj

„A testünk nem tud különbséget tenni a késő vonatok, a lekésett találkozók, a felgyülemlő adósságok, a családi veszekedések, valamint az igazi életveszély között.”

Az egyetlen bökkenő, hogy az evolúció kissé lemaradt a civilizáció fejlődéséhez képest. Sokan élnek manapság állandó stresszben, ám a stresszt a közeledő határidők, a csúcsforgalom vagy a hisztis gyerekek okozzák, nem pedig egy szablyát lengető ellenség vagy egy ugrásra kész tigris. A testünk nem tud különbséget tenni a késő vonatok, a lekésett találkozók, a felgyülemlő adósságok, a családi veszekedések, valamint az igazi életveszély között. Amikor erőpróba elé kerül, pontosan ugyanazt a parancsot kapja, mint annak idején: üss vagy menekülj.

Mivel a stressz mindennapossá vált, mi azonban valójában sem ütni, sem pedig menekülni nem tudunk, a stresszhormon működése szinte állandósult: azok a reakciók, melyek eredetileg 5-10 perc alatt lecsengtek, manapság órákig, sőt napokig is eltarthatnak.

Az örökös stresszben élő ember ugyanakkor egyfolytában éhes. És ami még rosszabb: szervezete arra készteti, hogy olyan anyagokat raktározzon el, amelyek később is jól jönnek majd, vagyis szénhidrátot és zsiradékokat. Az pedig köztudott, hogy ha sok szénhidrátot és zsiradékot viszünk be a szervezetünkbe, óhatatlanul meghízunk.

De miért pont a has?

Bármi okozza is a stresszt, állandó nyomás alatt megemelkedik a kortizolszintünk, aminek számos tünete lehet:
„Aki hajlamos hasra hízni, az valószínűleg állandó stresszben éli napjait. A test ugyanis egyszerűen felvértez minket a puszta mindennapok ellen.”

A zsír azért rakódik le középtájon, mert így közel esik a májhoz, ahonnan a legkönnyebben forgatható vissza energiává. A zsír a védelem egy formája, szervezetünk számára ugyanis ez képezi azt az energiatartalékot, amely készen áll a következő támadásra.

A hasunkra hízunk.
Megnő az étvágyunk.
Egyfolytában csokoládéra, édességre, kenyérre, süteményre, kávéra és alkoholra vágyunk.
Délután három és négy óra között hirtelen elfáradunk. Jól esik ilyenkor egy kávé, egy tea vagy valami édesség.
Gyakran fáj a fejünk.
Önkéntelenül rágjuk a körmünket, csikorgatjuk a fogunkat.
Elkezd hullani a hajunk.
Nehezül a koncentráció, feledékenység és depresszió gyötör.
Megnő a menstruáció előtti feszültség.
Lelassul az anyagcsere, emésztési problémák támadnak.
Csökken a szexuális vágy.
Emelkedik a koleszterin-, ugrál a vércukorszint.
Gyengül az immunrendszer (gyakori fertőzések, megfázások sújtanak).
Mellkasi fájdalmak, izomfájdalmak, hát- és nyakfájás bántanak (a stresszhormonok bizonyos izmokat állandó készenlétben tartanak).

Merj változtatni az életeden!

Kétféleképp vehetjük fel a harcot a stressz ellen. Vagy megpróbáljuk drasztikusan megváltoztatni életünket (kevesebbet dolgozunk, korábban fekszünk és kelünk, hogy legalább reggel ne kelljen rohanni), vagy megtanulnunk együtt élni a stresszel, hogy a rajtunk lévő nyomás ne ártson annyit a szervezetünknek.
A nők sajnos sokkal érzékenyebbek a stresszre, mint a férfiak. Többet aggodalmaskodnak, többet törődnek másokkal, különösen a családjukkal, és mindig mindenkin segíteni akarnak.
Aki fennen hirdeti, hogy az ő élete márpedig nem stresszes (csökkentette a munkaidejét, többet van a gyerekekkel, az adósságok is végre rendeződni látszanak), az talán egyszerűen a Sietős Nő Szindrómában szenved. Kutatások igazolják, hogy a 25 és 55 közti nők jelentős része túl sok feladatot akar elvégezni túl kevés idő alatt. Ők azok, akik mindig rohanófélben vannak a munkahelyük, a családjuk és az ápolásra szoruló idős rokonok között, háztartást vezetnek, határidőket próbálnak betartani, gyereket nevelnek. Röviden szólva az életük végeláthatatlan stressz.

Van remény

Mindent megtettünk, hogy csökkentsük a stresszt, drasztikusan változtattunk az életünkön – mégis ott az úszógumi! Vajon miért? Mert a szervezetnek időre van szüksége, hogy regisztrálja az üzenetet, miszerint minden rendben, megszabadulhat az elraktározott zsírtömegtől, hiszen a veszély már elmúlt. Szegény olyan sokáig működött túlélési üzemmódban, hogy egy ideig még nem fog kikapcsolni. Ez a rossz hír.
A jó hír viszont az, hogy a szervezet rendkívüli alkalmazkodóképességgel van megáldva, és amint fogyni kezdünk, először a hasunkról tűnik el a zsír. Ha a testünk új üzeneteket kap, meggyógyul és újjászületik.

Aludj többet, hogy karcsúsodj!

Meglepően hangzik, de egy óra extra éjszakai alvás súlycsökkenéshez vezethet. Hogyan? Az alvás közben felszabaduló leptin nevű vegyület fékezi az étvágyat, ezzel elnyomja a zsírsejtek termelődését. A leptin befolyásolja a teltség érzését. Ha nem alszunk eleget, a leptinszint csökken.
Egy 13 évig tartó, ötszáz 27 és 40 év közti nő körében lezajlott amerikai vizsgálat kimutatta, hogy azok a nők, aki ez alatt az idő alatt átlag 2,25 kilót híztak, 7,3-7,7 órát aludtak egy éjszaka, akik viszont a legtöbb súlyfölösleget szedték fel, azok 6 óránál kevesebbet töltöttek alvással. Sajnos minél többet vagyunk ébren, nyilván annál többet eszünk, különösen, hogy az alcsony leptinszint növeli az éhségérzetet. Más kutatások azt bizonyították, hogy a leptinszint már hat nap kurtára szabott alvás után is drasztikusan csökken, azaz nagyon hamar kialakul ez a hatásmechanizmus.

Egy klinikai vizsgálatban a részvevők alvásidejét erőteljesen mérsékelték, mire leptinszintjük olyan alacsonyra zuhant, hogy a szénhidrát- (cukor- és zsír-) igényük irtózatos mértékben (45 százalékkal) megnövekedett. Annyira fáradtak voltak, hogy csak édes ételekkel tudtak ébren maradni.

Aki éjjelente rendszeresen kevesebbet alszik 8 óránál, annak nincs mit csodálkoznia, ha egy idő után megnő a testzsírtömege és vele együtt a testömegindexe.