BLUSH.hu Főoldal

George Clooney a bika

|
George Clooney a Vészhelyzet című sorozat legendás, őszülő halántékú Ross doktora úgy tűnik 44 éves korára sem tudott megállapodni, és családot alapítani. Bár édesapja szerint született férj és családapa, egyenlőre egyetlen nő mellett sem húzta sokáig, sőt 44 éves pályafutása alatt számos szívet össze is tiport.


  A kis George, aki a bika jegyében született olyan hölgyek fejét csavarta el idáig, mint például Charlize Theron,a gyönyörű dél-afrikai színésznő, Lucy Liu, a Charlie angyalainak ünnepelt sztárja, Renee Zellweger, a kissé túlsúlyos Bridget Jones, Angie Everhart, Sylvester Stallone exe és Krista Allen, a pornószínésznő, Baywatch üdvöske.

  A díszes hölgykoszorú és egy éveken át tartó kapcsolat lezárása után Clooney újra "vadászik". Bár saját bevallása szerint egyáltalán nem ér rá a szerelmi életre és csak a karrierjére koncentrál. Ennek ellenére szemfüles európai fotósok már meg is örökítették új kiszemeltjével Gianna Elvira Cantatoreval, aki egy kisebb vagyon örökösnője. Persze nem valószínű, hogy George ezért választotta, hiszen az Ocean's Eleven Danny Oceanjének alakításáért potom 20 millió dollárral lett gazdagabb Hollywood legszexisebb agglegénye.

  Rossz nyelvek szerint Giannára azért esett a választás, mert feltűnően hasonlít elődjére a brit modell, Lisa Snowdonra. Bár egyesek szerint ez a háború még egyáltalán nem dőlt el, hiszen Clooney még mind a mai napig volt kedvesétől kér tanácsot otthona alakítgatásához. Kapcsolatuknak egyébként roppant ironikus okok miatt lett vége: Lisa ugyanis nem kívánta feladni angliai karrierjét az Olaszországban élő George miatt! Lehet, hogy a híres szívtipró emberére akadt?

  Mindenesetre Clooney így 50 felé közeledvén sem izgul, hiszen bár válogatósnak tartja magát a probléma nem vele van! S hogy mi  erre a fényes bizonyíték?  Természetesen a leghosszabb kapcsolata, mely immár 15 éve töretlenül tart: malacával, a kis Maxszel.

 




2005, Blush.hu
Minden jog fenntartva.