BLUSH.hu Főoldal

Összefogtak a sztárok!

|
Bár a sztárvilágban manapság egyre több a könyöklés, a gyűlölködés, az üzengetés és a konfliktus, most néhányan mégis egy emberként fognak össze, hogy segítő kezet nyújtsanak a Katrina hurrikán new orleansi áldozatainak, akik órák leforgása alatt szinte mindenüket elvesztették!


  Bár az elkeserítő, hogy egy ilyen tragédiának kellett történnie ahhoz, hogy bizonyos sztárok észbe kapjanak, az azonban mégis öröm az ürömben, hogy egyáltalán észbe kaptak, s ki-ki a maga módján megpróbál segíteni. 
  John Travolta például, mivel kitűnő pilóta, az elsők között volt, akik életüket kockáztatva bár a hurrikán elvonulása után, de még mindig veszélyes napokban, New Orlean fölé repült, s 5000 tonna élelmiszert juttatott el a bent rekedt rászorulóknak.
  Naomi Cambell, a párductestű modell, aki híres pofonjairól, most félretette drámaiságát,s hisztijeit, és kijelentette, hogy a new yorki divathét alkalmával megkeresett gázsiját (ami körülbelül 300.000 dollár) felajánlja a new orleansi menekültek megsegítésére. Sőt, modelltársait, kolleganőit is felszólította már a sajtón keresztül, hogy cselekdjenek hasonlóan!
  Nicholas Cage, bár nem Naomi felszólítására, hanem saját ötlettől vezérelvén: vagyonából 1 millió dollárt adományozott az amerikai Vörös Keresztnek, azon belül is a New Orleans megsegítésére létrehozott különítménynek.
  Hasonlóan tett Jay-Z és Sean "Diddy" Combs, akik a hip-hop kolónia nevében adományoztak ugyancsak 1 millió dollárt és saját ruhakollekciójuk néhány pazar darabját is felajánlották a katasztrófa áldozatainak.
  A "Millió dolláros bébi"  sztárja: Morgan Freeman, aki egyébként szintén a Mississippi deltájában él egy internetes aukciós oldalt indított. Az odalátogatók számos dologra licitálhatnak: relikviákra, film különlegességekre, vagy akár egy Föld körüli luxus utazásra is. A befolyt összeget Morgan a többi nagy sztárhoz hasonlóan az amerikai Vörös Keresztnek adományozza. Freeman ötlete egyébként sajnos nem újkeletű, hiszen tavaly az Iván hurrikán által okozott károk helyrehozásában is segített már oldala.
  Számos egyéb weblapon gyűjtenek aukcióval segélyt: zenei, politikai, s filmes nagyságok ajánlották fel személyes tárgyaikat. Britney Spears is adományokat gyűjt saját weboldalán, melyekkel enyhíteni igyekszik a katasztrófa sújtotta területek kis árváinak megpróbáltatásain.
  A Chris Martin vezett Coldplay zenekar másképp fejezi ki együttérzését a szerencsétlenül járt louisianaiaknak: írtak egy számot, melyet az együttes frontembere a politikusoknak ajánlott, s némiképp bíráló hangvételű.
  Nem a Coldplay azonban az egyetlen, aki zeneiségét használja: Michael Jackson, akit mostanában igencsak tépázott az élet, s a média: egy nyilatkozatában kijelentette, hogy egy új dal elkészítésén fáradozik, így próbálván pénzt adományozni. A szám a From the bottom of my heart címet kapta, s a korábbi kultusznóta a We are the World nyomdokaiba lépne. Eleinte volt egy kis félelem Jacksonban, hogy botrányai miatt a sztárok félnek majd csatlakozni, ezek azonban alaptalannak bizonyulat, hiszen a jó ügy érdekében már olyan hírességek jelezték együttműködési szándékaikat, mint például Mariah Carey, Snoop Dogg, R Kelly, Babyface, Missy Elliott vagy akár Lenny Kravitz. 

 Erejüket egyesítvén hatalmas megakoncerteket rendeznek Amerika szerte a sztárok. Szeptember 9-én például New Yorkban került megrendezésre egy  segélyrendezvény, melynek fellépői között olyan hírességekkel találkozhattunk, mint a képen látható Bono és Mary J Bleige, Mariah Carey, Neil Young, Paul Simon, Alicia Keys vagy a Foo Fighters, másnap ugyanitt, s még 3 másik városban párhuzamosan: Nashvilleben, Atlantában és Los Angelesben voltak nagyszabású koncertek az MTV rendezésében, melyekre szintén számos filmsztár és énekes érkezett, műsorvezetőként és előadóként egyaránt. Köztük volt Leonardo DiCaprio, Rob Thomas, Alicia Keys, Usher, a Linkin Park és a köztudottan Bush ellenes Green Day.




2005, Blush.hu
Minden jog fenntartva.