BLUSH.hu Főoldal

Pécsi Advent

|
Hazánk egyik leghíresebb városa az idei évben is megrendezi adventi programsorozatát. Az Adventi Ünnepi Napok színes programjai ingyenesen látogathatók, s számtalan eseménnyel várják az ide látogatókat.


  Az ünnepek idején a pécsi Bazilika megtelik a kultúra jeles képviselőivel. A téren kézművesek portékáiból álló kirakodóvásár várja a karácsonyi ajándékok után kutató látogatókat. A számos zenei műsor mellett a Bazilika altemplomának kiállításai is nagyszerű kikapcsolódási lehetőséget biztosítanak. Az ünnepi hangulatra vágyókat forralt bor, s kürtös kalács várja a Bazilika előtti téren. Az immár harmadik éve megrendezett programsorozat mindenki számára karácsonyi hangulatú vásárlási- és szórakozási lehetőséget kínál.

  A látogatókat a rendezvény ideje alatt állandó programok is várják. A székesegyház nyugati kapujánál karácsonyi vásár, az altemplomban pedig Betlehem kiállítás várja az érdeklődőket. December 3 és 30 között Csonkaréti Károly akvarell kiállítása kápráztatja el a látogatókat.

Programok December 9-én (péntek)

19:00, Bazilika: Megnyitó ( Mayer Mihály megyéspüspök,  Dr. Toller László polgármester) 
A 60 éves Vasutas Koncert- fúvószenekar ünnepi hangversenye
Műsor:
J. S. Bach/Hautvast, Willy: Air 
J.S. Bach/Hunsberger Donald: Fantaie und Fugue in c minor BWV 537.
Albinoni Tommaso/Jakab László: Adagio
J. S. Bach-Albert Johann/Hindsley Mark: Prelude, Chorale and Fugue
Fauré Gabriel/Hesseling Henk: Pavane Op. 50.
Hidas Frigyes: Fantázia és fúga
Vlak Kees: Christmas Time
Vezényel: Neumayer Károly

Programok December 10-én (szombat)

ˇ 13.30, Szent István tér: A Bóbita Bábszínház szabadtéri betlehemese
ˇ 14:30-17:30, Dómmúzeum: Játszóház - ajándék és mézeskalács dísz-készítés
ˇ 16:00, Bazilika: Siklósi Szent Imre Katolikus Iskola: A három fa legendája
ˇ 17:00, Bazilika: A Szélkiáltó Együttes koncertje
ˇ 19:00, Bazilika: A Bécsi Liszt Ferenc Kórus koncertje közreműködnek: Csipkó László-        orgona, Simon Viktória-szoprán, Simon Márta-mezzoszoprán, Lévay Tibor-bariton (A kórus közreműködik a 18.00 órai szentmisén is)

Programok December 11-én (vasárnap)

ˇ 10:30-12:00, Dómmúzeum: Ajándékkészítés a Miasszonyunk Női Kanonokrend pedagógusainak vezetésével
ˇ 16.00, Bazilika: A Zengető Együttes lemezbemutató hangversenye
            Műsor:
            Karácsonyi éjszakáján - Palócföld
            Nyílj meg szívem - Székelyföld
            Mostan kinyílt - Alföld
            Mikor Máriához - Moldva
            Tiszta, csendes éj vala - Rábaköz
            Lehullott a Jézus vére - Szilágyság
            Küldé az Úristen - Bukovina
            Feljött immár - Székelyföld
            Midőn a Szűz - Moldva
            Jertek azért keljünk fel - Székelyföld
            Karácsonyi éjszakáján - Palócföld
            Szerkesztő: Bergics Lajos
ˇ 17.00, Bazilia-Altemplom: Responsoriumok és antifonák (adventi és karácsonyi gregorián tételek a Liber Usualis-ból) közreműködők: Haramza László, Cserhalmi Ferenc operaénekesek (Magyar Állami Operaház), Pálmai Árpád (Liszt Ferenc Zeneakadémia) , Laborfalvi Sós Béla magánénekes
ˇ 17:45, Szent István tér: Ünnepélyes gyertyagyújtás  Köszöntőt mond Garadnay Balázs ált. helynök, közreműködnek a Művészeti Szakközépiskola növendékei
ˇ 19:00, Bazilika: Vedres Csaba-orgona, Gyermán Júlia-hegedű hangversenye. Közreműködik a Bazilika Mozart Kórusa, vezényel: Szamosi Szabolcs

Programok December 12-én (hétfő)

ˇ 15:00, Bazilika: ÉFESZI Színjátszókör: Zenés pásztorjáték
ˇ 16:00, Bazilika: Árpádházi Szent Margit Katolikus Általános Iskola és Zeneiskola irodalmi színpadának karácsonyi verses összeállítása
ˇ 17.00, Bazilika: Pécsi Református Általános Iskola Kórusa. Vezényel: Duchnovszky Julianna . Pécsi Református Kollégium Vegyeskara. Vezényel: Hoppál Péter
ˇ 19:00, Bazilika: Pécsi Ifjúsági Központ Vonószenekara és a Canticum Pécsi Női Kamarakórus koncertje, közreműködik: Szabó Gabriella - fuvola, koncertmester: Horváth Ferenc, vezényel: Győri Kornél. A műsorban Bartók, Kodály, Kocsár, Friderici, Kósa, Bárdos, Ivasivka, Mercadanre, Grieg, Jenkins művei csendülnek fel

Programok December 13-án (kedd)

ˇ 10.00, Dómmúzeum: Konferencia Szatmári György pécsi püspökké történő kinevezésének 500. évfordulója alkalmából
ˇ 15:00, Bazilika: BMÖ Fogyatékos Személyek Otthona Bóly: A kis gyufaárus lány - Andersen meséje alapján
ˇ 16:00, Bazilika: Pécsi Kodály Zoltán Ifjúsági Vegyeskar. Vezényel: Kertész Attila és Várkonyi András. Közreműködik: Várkonyi András (orgona)
ˇ 17:00, Bazilika: Mezőszél Utcai Általános Iskola műsora
ˇ 19:00, Bazilika: Dergez Zoltán orgonaművész koncertje. Közreműködnek: ifj. Csajághy Miklós-klarinét, Csajághy Szabolcs-ének. Műsoron Zipdi, Bach, Händel, Mozart, Yon, Franck, Vierne művei

Programok December 14-én (szerda)

  Horvát Nemzetiségi Nap
ˇ 16:00-17:45, Bazilika: A Horvát Nemzetiségi Óvoda és Iskola műsora
ˇ 16:00, Dómmúzeum: Miasszonyunk Női Kanonokrend Óvodája: Szálláskereső játék
ˇ 18:00, Dómmúzeum: Kegye János pánsípművész hangversenye
ˇ 19:00, Bazilika: A horvát Pajo Kolarič Tambura Zenekar és a Šokadija Énekkar koncertje. A kórus közreműködik a 18.00 órai szentmisén is, melyet Gyuro Hranity djakovoi segédpüspök celebrál

Programok December 15-én (csütörtök)

ˇ 15.00, Bazilika: A Testvérvárosok terei Általános Iskola kiskórusának hangversenye, vez.: Taschnerné Sértő Ágnes
ˇ 15:30, Bazilika: A Testvérvárosok terei Általános Iskola nagykórusának hangversenye, vez.: Tillainé Merácz Ágnes
ˇ 16.00, Bazilika: Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnázium Orff Zenekara, művészeti vezető: Szőts Annamária
ˇ 17.00, Bazilika-Altemplom: Maczkó Mária zenés áhitata: "Énekkel Dícsérlek" Adventtől Adventig
ˇ 19:00, Bazilika: Köcsky Tibor orgonaművész hangversenye. Közreműködnek: Köcsky Balázs - fuvola, Miski Anett - cselló. Műsoron Bach, Dubois, Telemann, Guilmant, Vivaldi, Vierne művei.

Programok December 16-án (péntek)

  Német Nemzetiségi Nap
ˇ 16.00, Bazilika: Fiatal énekesek hangversenye. Tillai Tímea-szoprán, Kemtf Márta-szoprán, Benke József-tenor, Szamosi Szabolcs-orgona.
ˇ 16:00, Dómmúzeum: A Pécsi Katolikus Caritas Ifjúsági Színjátszó csoportja bemutatja: Szecsődi Leó Quo Vadis című színdarabját két részben (Henryk Sienkiewicz regénye nyomán). Rendezte: Komáromi Csaba. Hang- és fénytechnika: Kutas Produkció.
ˇ 15.00, Bazilika: A Leöwey Klára Gimnázium Német Nemzetiségi Tagozata diákjainak műsora
ˇ 17.00, Bazilika: A Mátyás király Utcai Általános Iskola hangversenye
ˇ 18:00, Dómmúzeum: Szentföldön jártunk Jézus nyomában - Tám László vetítettképes előadása. Vezényel: Kunváriné Okos Ilona.
ˇ 19:00, Bazilika: Palotabozsok-Mohács-Somberek Ifjúsági Fúvószenekar, Bólyi Vegyeskar, Majsi Nőikar, Mohácsi Singende Quelle, Edelweiß Leánykórus.

Programok December 17-én (szombat)

ˇ 14:00-15:45, Dómmúzeum: Nevelési Központ 2. sz. Óvoda pedagógusai dísz- és ajándékkészítést (papírhajtogatás) szerveznek
ˇ 16:00, Dómmúzeum: Steve Taylor-Szabó (Stockholm) pánsípművész hangversenye
ˇ 19:30, Bazilika: Pannon Filharmonikusok bérleti hangversenye: Oratórium - bérlet II.
            Műsor:
            Wolfgang Amadeus Mozart: Regina coeli KV 276 C-dúr
            Wolfgang Amadeus Mozart: Alma Dei creatoris KV 277
            Wolfgang Amadeus Mozart: Sub tuum praesidium K. 198
            Wolfgang Amadeus Mozart: Misericordias Domini KV 222
            Wolfgang Amadeus Mozart: Sancta Maria, mater Dei KV 273
            Wolfgang Amadeus Mozart: Koronázási mise C-dúr K. 317
            Vezényel: Vashegyi György
            Szólójegyek ára: 1500 Ft

Programok December 18-án (vasárnap)

ˇ 11:00, Bazilika: A szentmisén a Bazilika Palestrina kórusa énekel. Vezényel: Jobbágy Valér
ˇ 14:30, Dómmúzeum: Csipkefa, Sólyom Katalin színművésznő gyermekműsora
ˇ 15:00-16:30, Dómmúzeum: Nevelési Központ 2. sz. Óvoda pedagógusai vezetésével karácsonyi dísz- és ajándékkészítés
ˇ 15:30, Bazilika: Szent Márton Óvoda óvodásainak zenés műsora; Számá de noj tanoda diákjai: Szent Márton legendája
ˇ 16:30, Bazilika: Egyházasharaszti Körzeti Általános Iskola: Karácsonyi játék, A kis gyufaárus lány
ˇ 17:45, Szent István tér: Ünnepélyes gyertyagyújtás. Köszöntőt mond Mayer Mihály megyéspüspök, közreműködnek a Művészeti Szakközépiskola növendékei
ˇ 19:00, Bazilika: Nemzeti Ifjúsági Rajkó Zenekar
            Műsor:
            J. S. Bach: Ave Maria
            Massanet: Meditáció
            Bach: Air
            Kodály: Kállai Kettős
            Mascagni: Parasztbecsület Ave Maria
            Bach: d-moll hegedű szólószonáta gigue
            Tárkányi-Zassakovszky: 236. számú Mária ének
            Kodály: Galántai táncok

Programok December 19-én (hétfő)

ˇ 10:00, Csontváry Múzeum: Kisebbségek Napja Baranya Megyében II. - Konferencia
ˇ 15:00, Bazilika: Janus Pannonius Gimnázium és Szakközépiskola leány- és fiúkara
ˇ Vezényel: Kotáncziné Vajda Ildikó
ˇ 16:00, Bazilika: PTE I. sz. Gyakorló Ált. Isk. Campanella Gyermekkar: Karácsonyi dalcsokor.
ˇ 17:00, Bazilika: Kolinda Művészeti Iskola: Barokk Advent
ˇ 19:00, Bazilika: Csanádi László DLA, a zenei előadóművészet mesterdoktorának koncertje. Műsoron Bach, Valeri, Franck, Dubois művei.

Programok December 20-án (kedd)

ˇ 16:00, Bazilika: A Gyárvárosi Szieberth Róbert Iskola karácsonyi műsora
ˇ 17:00, Bazilika: Az Apáczai Nevelési és ÁMK Művészeti Iskola karácsonyi hangversenye
ˇ 19:00, Bazilika: Karácsonyi orgonaest J. S. Bach műveiből
            Közreműködnek: Ercsényi Orsolya-ének, Király Csaba Liszt-díjas orgona-, és zongoraművész.
            Műsor:
            J. S. Bach: d-moll triószonáta BWV. 527.
            C-dúr triószonáta BWV. 529.
            F-dúr pasztorál BWV. 590.
            Improvizáció egy karácsonyi énekre

Programok December 21-én (szerda)

ˇ 16.00, Bazilika: Kollár Anikó - fuvola, és a Sopianae Kamarazenekar Mozart hangversenye. Koncertmester: Erdélyi Zoltán
ˇ 17.00, Bazilika: A DIVERTIMENTriO kamaraegyüttes koncertje. Műsoron Morley, Schein, Gabrielli, Haydn, Händel, Schubert, Mozart, Candeille művei
ˇ 19:00, Bazilika: Bonyhádi Német Vegyeskar
            Szászvári Német Vegyeskar
            Komlói Munkáskórus
            Véméndi Énekkar
            Bólyi Ifjúsági Fúvószenekar

Programok December 22-én (csütörtök)

ˇ 19:00, Dómmúzeum: A Pécsi Advent záróhangversenye. A megjelenteket köszönti Dr. Ujvári Jenő a Pécs/Sopianae Örökség Kht. ügyvezető igazgatója
ˇ Az Ómuzsika Együttes jótékonysági hangversenye. Műsoron Praetorius, X. Alfonz, Arbeau, Phalése, Ortiz, Lublini, Esterházy Pál, Balassi Bálint művei. A koncert bevételével az Érted-Veled Alapítványt támogatják. Az alapítvány a fogyatékkal élő embereknek nyújt segítséget foglalkozási és egészségügyi rehabilitációban.

  A szervezők a műsor és szereplőváltoztatás jogát fenntartják.






2005, Blush.hu
Minden jog fenntartva.