BLUSH.hu Főoldal

Sophie Scholl - Aki szembeszállt Hitlerrel

|
A film egy megrendítő portré egy olyan hősnőről, aki a Hitleri korszakban is kiállt igazáért. Sophie Scholl küzdelme a nemzetszocializmus, s az erőszak ellen még ma is példaértékű, melyet mi sem bizonyít jobban, mint az a számos elismerés melyet a film bezsebelt.


  A film Sophie életének utolsó néhány napját mutatja be, saját nézőpontjából. A náci eszmék ellen küzdő fiatal  nő életre hívja a "Fehér rózsa" nevű ellenállási szervezetet, mely csupa egyetemista diákból áll. Scholl és a Fehér rózsa a háborúval, s erőszakkal szembeni békés küzdelem szimbólumává válik.

  A történelmi film Sophie Scholl egy másik arcát mutatja be. Bár történelmileg pontos és hiteles, azt a nőt tárja elénk, aki később a nép ideálja, s bálványa lett. A fiatal rendező, Marc Rothemund filmje egy korábbi alkotás, Az utolsó öt nap folytatása, mely szintén a Fehér rózsáról szól.

  Az utolsó öt nap történetében Sophie egyik társának szemszögéből mutatja meg a történéseket, s dolgozza fel a múltban megtörtént eseményeket, a film azonban véget ér, amint Sophie-t a bíróságra kísérik. Ezúttal az utolsó, hatodik nap története is megelevenedik a filmvásznon. Az új film különlegessége, hogy már olyan eredeti Gestapo jegyzőkönyveket is felhasznál, melyek korábban nem voltak hozzáférhetők, így az alkotás még elrettentőbb és hitelesebb.

  1943 február 18-án bekövetkezett az, amitől mindannyian tartottak; miközben Sophie és társai röplapokat osztottak az egyetemen, az egyetem gondnoka felfedte titkukat. Bátyjával, Hans-szal együtt elfogták és letartóztatták a lányt.

  A Gestapo kihallgatásai során Sophie bátran helytáll, bátyja azonban megtörik, s mindent beismer. Mohr, az őt kihallgató tiszt csodálja a lány bátorságát, ezért felajánlja a szabadságot, ha felhagy eszméivel. A lány azonban élete árán is védi a Fehér rózsát, s annak elveit.

Hossz: 117 perc
Műfaj: háborús dráma


Vélemények: Üzenet küldéséhez jelentkezz be vagy Regisztrálj!


2005, Blush.hu
Minden jog fenntartva.