BLUSH.hu Főoldal

Ha te nem lennél

|
Arnaud Desplechin drámája két szöges ellentétben álló emberi sorsot mutat be, melyek olykor összekapcsolódnak. A maga komikus valóságában mutatja be két teljesen különböző ember nézetét.


  Nora Cotterelle (Emanuelle Devos) és Ismael Vuillard (Mathieu Amalric) életének története az időben párhuzamosan fut, azonban mégis teljesen eltér. Nora egy elegáns, gyönyörű nő, akinek szinte mindene megvan, Ismael azonban állandóan csöbörből vödörbe kerül.

  Nora egy művészeti galéria vezetője, s közelgő esküvőjére készül, végre megtalálta az igazit, akivel egy életen át boldog lehet. Ennek ellenére lelke olyan akár egy üres sivatag; forró, s magányos. Ismael, Nora egykori szeretője egyik bajból a másikba sodródik. Egy balszerencsés tévedés folytán a pszichiátriára kerül, ahonnan orvosa segítségével igyekszik kiszabadulni. Élete kudarcok sorozata, ám ennek ellenére soha nem veszti el optimizmusát.

  Kettőjük életében egyetlen közös vonás van csupán; Elias, hiszen egyszercsak Nora ellátogat Ismaelhez, s megkéri fogadja örökbe fiát, Eliast, aki súlyos beteg nagyapjánál nevelkedik.

  Norának ezután szembe kell néznie apja, az ünnepelt író halálával, s bár életében szinte egyetlen sötét folt sincs, mégis gyötrik az emlékek. Nora rendkívül magányos, s közben elveszíti azt az embert, aki fontos volt számára, Ismael pedig az örök vesztesek nyugalmával és humorával néz szembe minden kudarccal, mely őt éri.

Végül Nora újra találkozik Ismaellel, aki úgy döntött, nem fogadja örökbe a gyermeket. A kettőjük közötti legnagyobb különbség nem kívül, hanem lelkük mélyén rejlik; míg Norának megvan mindene, képtelen boldog lenni, Ismaelt azonban sorozatosan balszerencse éri, mégis felszabadult, boldog és optimista.

  A film tökéletesen ábrázolja, hogy nem az a fontos, hogy mit hoz a sors, hanem az, hogy az ember hogyan képes elfogadni és feldolgozni azt, ha jó, ha rossz. Desplechint drámáját mindenesetre még Arany Oroszlán Díjra is jelölték 2004-ben, s ez nem is véletlen, hiszen a filmben még Catherine Deneuve is tiszteletét teszi.

Hossz: 150 perc
Műfaj: dráma





2005, Blush.hu
Minden jog fenntartva.